Rinya-Dráva Szövetség

 

A 2007-2013 közötti időszakban a vidékfejlesztési források lehívásának érdekében alakult meg  109 taggal a Rinya-Dráva Szövetség. A civil a köz és a magánszférából egyaránt léptek be tagok a szervezetbe. Folyamatos be illetve kilépéseknek köszönhetően jelenleg több mint 130 tagú a szervezetünk.

A Szövetség működési területe a Dél-Dunántúli régión belül a barcsi és nagyatádi kistérséget fedi le, hagyományosan mező- és erdőgazdasági terület. A Dráva-mente Magyarország egyik legérintetlenebb térsége, élővilága a legmagasabb fokú védelmet élvezi. Ezekre a természeti értékekre épült fel az Akciócsoport által készített Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS), melyben a térség vállalkozóinak fejlesztése mellett nagy szerepet kapott a turisztika, kiváltképp az ökoturizmus. A „Természetesen fejlődünk!" fantázianevet viselő stratégia a zöld gondolkodás, a helyi természeti kincsek és vállalkozói erőforrások kiaknázásának lehetőségeit rejti magában. A lakosság többsége valamilyen formában kapcsolatban áll a természettel, nagy részük föld-vagy erdőterülettel rendelkezik, illetve a mező- vagy erdőgazdaságban dolgozik. Az ökoturisztikai vonzerőt a hagyományokkal bíró halászat, a drávai kenutúrák a határmenti erdőségen átvezető biciklitúrák jelentik. A térségben számos erdei iskola működik, melyek programjai a természeti kincsek felfedezésére, környezettudatos gondolkodásra, a helyi értékek megőrzésére hívja fel az odalátogatók figyelmét. A természeti kincsek számát a térség több településén működő melegvízű forrásokra épült gyógyfürdők is növelik. (Barcs-Csokonyavisonta-Szulok-Nagyatád)

A térség civil szervezetei, vállalkozói, közszereplői és a lakosság számára egyaránt fontos a környezettudatos, a helyi értékekre épülő, a vidék lehetőségeit szem előtt tartó vidékfejlesztés, a természeti értékeket kiaknázó turizmus fejlesztése.

Az Egyesület fő tevékenységi területe az ún. LEADER pályázati rendszer térségi adaptálása és az ezen keresztül megvalósuló fejlesztések koordinálása. Az egyesület központi iránymutatások alapján munkaszervezetet hozott létre, mely 2008-2013 közötti időszakban megvalósuló ÚMVP ciklus alatt elvégzi  a rendszerbe pályázni szándékozó önkormányzati, civil- és vállalkozói réteg aktuális pályázati lehetőségekkel kapcsolatos felvilágosítását, segítséget nyújt a pályázatok megírásában, elvégzi a beadott pályázatok értékelését, állandó kapcsolatot tart fenn a központi szervekkel. A 2009. október 1-től az IH-val kötött delegálási szerződés alapján, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által meghatározott delegált feladatok ellátására is jogosult, így a beadott pályázatok feldolgozása, az ügyintézés is a barcsi irodában történik.

Az egyesület tagjai 7 fős elnökséget és 3 fős felügyelő bizottságot választottak.
 
Elnökség:
Traxler Balázs elnök, közszféra
Lassu István alelnök, közszféra
Árvai Erika, civil szféra
Csík László, közszféra
Katz Zoltán, üzleti szféra
Kocsis Tibor, civil szféra
Mocz András, üzleti szféra
  
Felügyelő Bizottság:
Reiz Tamás elnök, közszféra
Brantmüller Zoltán, közszféra
Csalos István, civil szféra
 
Az Egyesület a LEADER pályázatok bírálatára 6 fős Helyi Bíráló Bizottságot választott:
Traxler Balázs elnök, közszféra
Lassu István alelnök, közszféra
Árvai Erika, civil szféra
Katz Zoltán, üzleti szféra
Kocsis Tibor, civil szféra
Mocz András, üzleti szféra
 
Helyi Bíráló Bizottság pótagjai:
Reiz Tamás, közszféra
Brantmüller Zoltán, közszféra
Csalos István, civil szféra
 
 
Munkaszervezet:
Szijártó Attila munkaszervezet-vezető
Lantos Krisztina projektmenedzser
Stocker Judit projektmenedzser

    Rinya-Dráva Szövetség
   LEADER Helyi Akciócsoport
7570 Barcs, Széchenyi utca 20.
ügyfélfogadás: H-P 8:00-16:00
telefon: +36/82/460-721
mobil: +36/30/698-77-23
e-mail: szijarto@rinyadrava.hu

2017. december
v h k sze cs p szo
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
2017. december

















Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa