Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai  korszerűsítés” című, VP-6-7.4.1.1-16 számú felhívás

 

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

 

1. Kiegészítésre került a Felhívás 1. oldalán található:

  • 3. célterületre vonatkozó megjegyzés:

3. célterület: többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központok létrehozása, fejlesztése – 1000 fő alatti településeken,

  • az együttműködésre vonatkozó első pont:

A  benyújtott  támogatási  kérelmeket  a  jogszabály  által  meghatározott  határidőn    belül elbírálja.

  • és az együttműködésre vonatkozó harmadik pont:

… a megítélt támogatási összeg 50%-ának megfelelő támogatási előleget biztosít.

 

Ezen felül a lábjegyzet is kiegészítésre került az alábbi mondattal:

A támogatási kérelmekről hozott döntés határidejére vonatkozó szabályokat a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet tartalmazza.

 

2. Kiegészítésre, valamint pontosításra került a pályázati felhívás 1.2 pontja:

A Felhívás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap felhasználását célzó 6-os prioritáshoz, illetve az abból képzett 6/B fókuszterületi célokhoz kapcsolódik a Vidékfejlesztési Programban rögzített módon. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 26,88 milliárd Ft, célterületenként az alábbi bontásban:

  1. célterület: 7,24 milliárd forint;
  2. célterület: 16 milliárd forint, ebből:

a. települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás kedvezményezettek rendelkezésére álló keretösszeg: 8 milliárd forint;

b. nonprofit szervezet, egyházi jogi személy kedvezményezettek rendelkezésére álló keretösszeg: 8 milliárd forint;

  1. célterület: 3,64 milliárd forint.

Valamint a lábjegyzetben is módosítás történt:

Az uniós vidékfejlesztési prioritásokat a 1305/2013/EU rendelet 5. cikke tartalmazza.

 

3. Kiegészült a pályázati felhívás 3.1.1-es pontjának első bekezdése, valamint a 3.1.1-es pont b. részének utolsó pontja.

A 3.1.-es pont kiegészült egy 4. ponttal, melyben a mindhárom célterületre vonatkozó támogatható tevékenységekkel kapcsolatos rendelkezések kerültek kifejtésre.

 

4. Módosult a felhívás 3.1.2 pontja, melyben az Önállóan nem támogatható tevékenységek találhatóak:

  • Az 1. célterületre vonatkozóan eddig nem volt lehatárolás:

Az energetikai fejlesztésekhez kapcsolódó beépítési, javítási és kapcsolódó építési munkák. (Pl: kéményépítés, javítás, falhibák kijavítása, belső festés, külső szigetelés esetén vakolás, színezés, vagy napkollektor, napelem elhelyezése esetében tetőjavítás);

  • a 2. célterület a), b) d) és m) pontja kiegészült,
  • valamint a 3. célterület esetében kismértékű szerkezeti átalakítás történt.

 

 

5. Módosult a Felhívás 3.2.1 és 3.2.2 pontja a Támogatásokat Vizsgáló Iroda (továbbiakban TVI) kérése szerint.

 

6. Kiegészítésre és pontosításra kerültek a 3.3-as pontban található „Nem támogatható tevékenységek”

 

7. A felhívás 3.4.1.1 pontjában szerkesztésmódosítás történt. A 2. célterületnél található alábbi bekezdés az 1. célterülethez került:

A projekt fizikai befejezését követően el kell készíteni a 176/2008. (VI. 30.) Korm. Rendelet szerint elkészített épületenergetikai tanúsítványt, melyet a záró kifizetési kérelem benyújtásakor csatolni szükséges.

Ezen felül helyesírási hiba került javításra, valamint a 3. célterület esetén hivatkozásra került a 13. számú melléklet:

A fejlesztés eredményeként legalább 3 különböző és fenntartható közösségi szolgáltatás nyújtását meg kell valósítani, melyet a felhívás 13. számú melléklete szerint elkészített szakmai programmal kell igazolni. A dokumentumot a támogatási kérelem mellékleteként szükséges csatolni. A megvalósítást követően rendszeres (évenkénti) jelleggel beszámolót  kell készíteni a nyújtott közösségi szolgáltatásokról és az ehhez kapcsolódó igazoló dokumentumokat meg kell őrizni a fenntartási időszak végéig.

 

8. A felhívás 3.4.2 pontjában az ÁUF-re hivatkozva pontosítás történt.

 

9. A felhívás 3.4.4 pontjának a 4-es és 5-ös pontja szintén pontosításra került. A 6-os és 7-es pontban technikai pontosítás történt, valamint a 8-as pont kiegészült.

A 3.4.4 pont utolsó bekezdésében kiegészítés történt a konzorciumi tagokra vonatkozóan,  a kérelem beadását illetően.

 

10. A felhívás 3.5.2 pontját egységesítettük a többi, már megjelent pályázati felhívással.

A projekt fizikai befejezésére a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított 24 hónap áll rendelkezésre.

A 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 14. pontjára tekintettel egy projekt megvalósítása akkor tekinthető befejezettnek, ha a projekt fizikailag és pénzügyileg is befejezett, valamint a kedvezményezettnek valamennyi támogatott tevékenysége befejezését igazoló és alátámasztó kifizetési kérelmét a kifizető ügynökség jóváhagyta és a támogatás folyósítása megtörtént.

 

11. A felhívás 3.6.2 pontja pontosításra került.

 

12. A felhívás 3.7.1 pontjában pontosítás, illetve helyesírási hiba javítása történt.

 

13. A felhívás 3.8 és 3.9 pontja szinkronizálásra került a többi, már megjelent pályázati felhívással.

 

14. A felhívás 3.10 pontját szintén egységesítettük a korábbi pályázati felhívásokkal.

Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami   támogatást,    valamint    az   Európai   Unió    intézményei,    ügynökségei,   közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül.

 

15. A felhívás 4. pontjában, „A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI” pontban helyesírási javítás és dátummódosítás történt.

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. május 2-től– 2018. május 2-ig lehetséges.

 

16. A felhívás 4.1 pontja, vagyis a Támogatást igénylők köre módosításra, illetve egyszerűsítésre került.

 

17. A felhívás 4.2.1 pontjában egységesítés történt, valamint részletesen kifejtésre került az a rendelkezés, hogy a már korábban, ÚMVP-ből felújított épületek ne nyerhessenek támogatást, amennyiben még üzemeltetési kötelezettség áll fenn. Ezen felül a 4.2.1 pont d) pontjában pontosítás történt.

 

18. A felhívás kiegészítésre került a 4.2.2 ponttal, melyben az Állami támogatások szabályozása található a TVI kérésére.

Amennyiben a támogatható tevékenység(ek) finanszírozása a 3.2.2. fejezet alapján az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül(nek), a támogatásban nem részesíthetők körére a 12. melléklet B) pontja is vonatkozik.

 

19. A felhívás 4.3 pontjában a pályázat benyújtásának kezdőidőpontja (május 2-re), valamint  az első szakaszhatár dátuma változott, illetve egységesítés történt a többi, már megjelent pályázati felhívással. Ezen felül módosításra is került az említett pont.

 

20. A felhívás 4.4.1 pontja kiegészítésre és egységesítésre került.

 

21. A felhívás 4.4.2 pontjában a Tartalmi értékelés 4., 8. és 12. lábjegyzetében a 290/2014 (XI.26) Kormányrendeletre való hivatkozás történt, nem a felhívás mellékletére.

A Tartalmi értékelésekre vonatkozó táblázatokban a következő pontok módosultak a Kifizetési Ügynökség kérése szerint:

  • Az 1. és 2. célterület esetében a 4-es és 6-os,
  • A 3. célterület esetében a 6-os pont.

 

A 4.4.2 pont vége kiegészítésre került még 2 bekezdéssel:

A fenntartási és üzemeltetési tervet célterületenként külön-külön kell elkészíteni.

Konzorciumban történő támogatási kérelem benyújtása esetén célterületenként egy fenntartási és üzemeltetési terv elkészítése szükséges.

 

22. A felhívás 5.3.1 és 5.3.2 pontja a TVI kérésének megfelelően módosításra került az Állami támogatásokra vonatkozóan.

 

23. A felhívás 5.5.1 pontjában az elszámolható költségek arányához és  mértékéhez kapcsolódó leírás egységesítésre került a többi VP-s pályázattal.

 

24. A felhívás kiegészült az 5.5.2 ponttal, valamint egységesítésre került a korábbi pályázati felhívásokkal.

 

25. A felhívás 5.5 pontjában, az „Elszámolhatóság további feltételei”-nek 2. részének b) pontjában pontosítás, c) pontjában pedig kiegészítés történt a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletnek megfelelően. Ezen felül egységesítésre is került a már megjelent pályázati felhívásokkal.

Az „Elszámolhatóság további feltételei”-nek 3. pontja párhuzamba került a 272/2014. (XI.  5.) Korm. rendelettel, a 6. és 9. pontban pontosítás történt, és a 10. pont kiegészült.

A 7. és 9. pont módosításra került.

A felhívás 5.5 pontja kiegészült a 10. ponttal.

 

 

26. A felhívás 5.6 pontjában módosításra kerültek „Az elszámolható költségek  mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások” a következőek szerint:

 

Költségtípus

Maximális                      mértéke az                     összes

elszámolható költségre vetítve (%)

Általános költségek és immateriális javak költségei (5.5.1 fejezet: c-d pont)

 

  • az építészek, mérnökök díjai,

 

  • hatósági eljárási díjak,

 

  • tanácsadói és projekt menedzsment költségek,

 

  • immateriális beruházások: számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése

 

  • szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése összesen

 

  • projektelőkészítés költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

5%

2. célterület esetében azon épületgépészeti beruházások, amelyek célja az energiahatékonyság és a megújuló energia hasznosítása

 

30 %

2. célterület esetében a Felhívás 3.1.2 pontja szerinti, önállóan nem támogatható tevékenységek C) – L) pontjai tekintetében összesen

 

20 %

3. célterület esetében a Felhívás 3.1.2 pontja szerinti, önállóan nem támogatható tevékenységek J) – P) pontjai tekintetében összesen

 

20 %

3. célterület esetében 3 millió forint bekerülési értéket meghaladó eszközbeszerzés

 

50 %

 

27. A felhívás 5.7 pontjában a 4. pont dátummal egészült ki, valamint pontosítás történt.

 

28. A felhívás 5.8 pontjában kisebb módosítás történt, valamint az 5.8.1ponttal egészült ki a felhívás a TVI kérésének megfelelően.

 

29. A TÁMOGATÁSI KÉRELEM ELKÉSZÍTÉSE SORÁN CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK LISTÁJA-ban az e., f., és g. pont lényegi változáson ment keresztül, valamint módosításra kerül a h., l., m. és n. pont is.

 

30. A felhívás 7. pontja kiegészítésre került.

 

31. A FELHÍVÁS SZAKMAI MELLÉKLETEI kiegészültek a 12. (állami támogatások feltételrendszere) és 13. (Szakmai programterv ÚTMUTATÓ A pályázati felhívás 3. célterületéhez kapcsolódóan) melléklettel.

 

Forrás: Széchenyi2020

 

A módosított felhívás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok letölthetők itt.

 


    Rinya-Dráva Szövetség
   LEADER Helyi Akciócsoport
7570 Barcs, Széchenyi utca 20.
ügyfélfogadás: H-P 8:00-16:00
telefon: +36/82/460-721
mobil: +36/30/698-77-23
e-mail: szijarto@rinyadrava.hu

2018. május
v h k sze cs p szo
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
2018. május
















Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa