Már csak néhány nap van a kötelező E-monitoring adatszolgáltatásra!Március 12-én zárul a 2012 évi e-monitoring adatszolgáltatási időszak, eddig kell adatszolgáltatási kötelezettségüket teljesíteniük azoknak a gazdáknak, akik a Darányi Ignác Program (ÚMVP) keretében agrártámogatásokban részesültek. A kötelezettség kiterjed minden, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és a Halászati Operatív Program (HOP) keretében támogatott Ügyfelünkre és az csak elektronikusan teljesíthető.

Az idei évben egyszerűsödött az adatszolgáltatási felület. Az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében jelentősen csökkent a megválaszolandó kérdések száma, továbbá több jogcím esetében az Ügyfeleknek nem kell adatszolgáltatást benyújtaniuk, mert az adatok más adatforrásokból kerülnek beszerzésre.

Eddig az érintett gazdálkodók, több mint fele beküldte adatszolgáltatását Hivatalunkhoz, annak a mintegy 13 ezer gazdálkodónak azonban, aki még nem töltötte ki a felületen megjelenő űrlapot, már csak három napja maradt erre.

Az e-monitoring benyújtását a korábbi évekhez hasonlóan interneten, ügyfélkapus bejelentkezéssel lehet teljesíteni. A benyújtás teljesítéséhez segítséget nyújt az Agrárkamara tanácsadói hálózata.

 


    Rinya-Dráva Szövetség
   LEADER Helyi Akciócsoport
7570 Barcs, Széchenyi utca 20.
ügyfélfogadás: H-P 8:00-16:00
telefon: +36/82/460-721
mobil: +36/30/698-77-23
e-mail: szijarto@rinyadrava.hu

2019. szeptember
v h k sze cs p szo
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
2019. szeptember

















Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa