A Rinya-Dráva Szövetség fórumot szervez a LEADER mikrovállalkozások kisléptékű fejlesztése célterületben támogatási határozattal rendelkezők számára. A fórumon előadást hallhatnak a támogatások elszámolásának menetéről illetve a helyszíni szemlékkel kapcsolatos tudnivalókról. Az előadó Kaponya László a kaposvári MVH kérelemkezelési osztályának vezető szakreferense lesz.

A rendezvény célja, a sikeres elszámolások érdekében, hogy a nyertes pályázók részletes tájékoztatást kapjanak a pályázatok megvalósításával és pénzügyi elszámolásával kapcsolatos általános és speciális tudnivalókról.

 

Helyszín: 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 9. / Művelődési ház /Kupola terem

Időpont: 2012. április 11. (szerda) 17.00 óra

 

Megkérünk minden pályázót, hogy lehetőség szerint a pályázat végrehajtásáért, elszámolásáért felelős személlyel (könyvelő, kivitelező, pályázatíró) együtt vegyen részt az előadáson. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatok elszámolása már az MVH felé történik, a sikeres elszámoláshoz szükséges fontos információkat a fórumon első kézből hallhatják, kérdéseiket közvetlenül a kérelmekért felelős személynek tehetik fel.

A rendezvényre minden érintetett várunk!

RDSZ

 


    Rinya-Dráva Szövetség
   LEADER Helyi Akciócsoport
7570 Barcs, Széchenyi utca 20.
ügyfélfogadás: H-P 8:00-16:00
telefon: +36/82/460-721
mobil: +36/30/698-77-23
e-mail: szijarto@rinyadrava.hu

2019. július
v h k sze cs p szo
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
2019. július

















Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa