Segesdi falunap és prószaparádé

Támogatott LEADER rendezvényen vettek részt idén a segesdi prószaparádéra látogatók. Míg a prószakészítők versenyeztek a színpadon színes programok szórakoztatták a közönséget, mindenki talált az érdeklődésének megfelelő műsort. Szerepeltek a szomszéd települések amatőr művészei, a helyi óvodásoktól a nyugdíjasokig több korosztály, a térségben már jól ismert operett énekesek, és hagyományőrző csoportok.
 A versenyek abszolút győztese a Háromfáért Egyesület volt, mely több kategóriában is nyertesként tündökölt, de jól szerepelt a Bakházáért Egyesület a Hotel Hélia, a Segesdi Önkormányzat és a helyi iskola csapata is. A díjakat Karvalics Ottó országgyűlési képviselő adta át.
A testvértelepülés képviselői szintén részt vettek a falunapon, ahol már négy éves kapcsolatot megelőzően aláírásra került Ferdinandovác és Segesd települések közötti együttműködési megállapodás, melynek értelmében sport, üzleti és kulturális kapcsolataikat kívánják bővíteni.
A Rinya-Dráva Szövetség Akciócsoport munkatársai idén a szóróanyagok játékos kiosztásával színesítették a falunapot. Míg a gyerekek a lufikért színeztek, a felnőttek totóztak vagy kirakóztak a polókért, és bögrékért miközben felvilágosítást kaptak a LEADER programról.
 Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz és a falunap programjai fennakadás nélkül lezajlottak, így a nap végére az immár hagyományossá vált tábortűz rakása sem maradt el.

 

     










Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa